Legyen ez az első szám a személyes kedvenceim közül, mert miért ne? Igazából nem tudom, hány olyan ember van az országban, aki 21-22 évesen Európa Kiadót hallgat, vagy egyáltalán hallotta valahonnét Menyhárt Jenő vagy Másik János nevét, de van egy tippem. Pedig a szöveg, a zene, az előadásmód mesterhármasa az, ami meghatározza hosszú időre, akár nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy egy életre egy dalnak az értékét, nem pedig az énekes hangja, az együttes hírneve, vagy hogy hány ember álldogál a koncert színpadja előtt. Kicsit kopott a Love '82-es album, amin az Európa Kiadó c. szám is található, úgymond van egy nyolcvanas évekbeli érzete a kazettának, de ha egyszer rákap az ember, rááll az agy és a fül, akkor onnantól kezdve nincs menedék az EK elől. Először a Mocskos idők c. számot szerettem volna betenni e rovat első helyére, de aztán meggondoltam magam. Amikor elkezdek "kiégni" azokban a zenékben, amiket éppen hallgatok, akkor kezdek el nézelődni olyan együttesek körül, akikről hallottam már korábban, de nem szántam rá magam a tényleges zenehallgatásra. Így voltam az Európa Kiadóval is: tudtam hogy van ilyen együttes, de korábban nem érdekelt sem az, hogy kikből áll a zenekar, sem pedig, hogy milyen zenét játszanak. Amikor elkezdtem hallgatni az És mindig csak képeket c. koncertfelvételt, úgy voltam vele, hogy én ezt nem bírom hallgatni. Túl sok a szöveg, de nem a terjedelemre gondolok itt, hanem hogy nehéz, egész egyszerűen fárasztó az egész, amit hallok. Meghallgattam néhány számot, aztán egy időre abbamaradt a dolog. Ahogy telt-múlt az idő, ismét elővettem ugyanezt az albumot, és elkezdtem hallgatni a vonaton- ott ugye mindig van idő- és végighallgattam az egészet, az elsőtől az utolsó számig, ami azért volt nagy szó, mert továbbra sem tetszett, amit hallok, de gondoltam adok neki még egy esélyt. Mikor a végére értem, egész pontosan a Tengerpart c. szám után futott át az agyamon a gondolat, hogy ebből nekem soha többet nem kell, köszönöm szépen, meghallgattam, de elég volt.
Szóval nem hibáztatom a húszas éveiben járó fiatalságot azért, mert nem hallgat Európa Kiadót. Nem egyszerű zene, nem olyan, hogy meghallod elsőre, és azt mondod magadban, hogy ez a kedvenc új együttesem, kell egy kis időt adni a dolognak, de garantált a siker.
A nagy áttörést végül pont az Európa Kiadó c. szám jelentette számomra, ezzel szerettem meg az EK zenéjét, ez lendített tovább abba az irányba, hogy valószínűleg velem volt (most is) a baj, és nem a zenével és főként nem a zenekarral. Szóval ezért álldogál az első helyen ez a szám, és ha lesz legalább egy ember, aki ezt az írást olvasva kezdi el Menyhárték ízig-vérig underground zenéjét hallgatni, akkor nagyon is megérte leírni ezt a néhány mondatot.
És akkor végezetül a lényeg:
